Olvasóink értékelése: 5 / 5
1Móz 27-33 vs. Jelenések 1:5
Ritkán gondolkodunk el a hétköznapi életben az elsőszülöttség fogalmán s talán avíttnak is érezhetnénk ezt a témát. Kevés az ehhez kapcsolódó témafelvetés a társadalomkutatók, szociológusok, pszichológusok és bármely kapcsolódó nyugati tudományos műhelyek berkeiben.
Miért halt meg Nábót (1Kir 21)
Gyakran találkozni a fenti kérdéssel, sokféle formában. Balesetek, ahol a vétlen fél szenved, fiatalon elhunyt szeretteink, ismerőseink, igazságtalan döntések következtében megnyomorodott, kárba veszett életek.
Miért engedi ezt Isten és miért a vétlenek és védtelenek szenvednek. Hol itt az igazságosság, mi ennek a célja. Sokszor találkoztam a kérdéssel, de megnyugtató válasszal annál kevesebbszer. A felmerülő kérdések sokszor hangzanak lázadó, Istent vádló lelkiállapotból, de a legájtatosabb válasz is az lehet, hogy hát ez Isten döntése, mi nem tudhatjuk az okát. És talán ennyivel le is zárhatnánk az okok keresését. Azonban Isten Igéje néha betekintést enged a függöny mögé és egy-egy bibliai eset kapcsán betekinthetünk az Ő logikájába is.
Ilyen gondolatok fogalmazódhatnak meg a fenti történet megismerése során is.
A közismert történet szerint Izrael királya megkívánt egy tetszetős birtokot a szomszédjában, amit a tulajdonosa nem akart sem eladni, sem átadni. A királyné azonban nemtelen módszereket alkalmazva kieszközölte, hogy a király kezére kerüljön a szőlős-birtok.
Nézzük meg közelebbről ezt a sok tanulságot rejtő történetet.
Izrael az északi országrész, melyben a választott nép nagy része vallási szempontból mélyrepülésben élt. Akháb uralkodása alatt rég bálványimádásban éltek már Jeroboám király hitehagyása és a környező népek vallásainak beengedése után. Mégsem halt ki teljesen az igaz Isten imádata, ami a következőkből derül ki:
Nábót vitathatatlanul az ártatlanul szenvedők mintaképe. Ő semmi rosszat nem tett, élete fedhetetlen volt. De örökségét valaki nála hatalmasabb pozícióban levő, de lelkileg mélyen alatta levő megkívánta. Bűne annyi volt, hogy ezt nem adta át sem ajándékban, sem pénzért és ebben hajthatatlan maradt. A következmény cselszövés, koncepciós per, ítélet, kivégzés. És az örökség végül a királyra száll. Sajnos a történet banálisnak mondható, a történelem során számtalanszor megismétlődött, és ismétlődik ma is, hogy a hatalmi pozícióban lévők kisemmizik azokat, akikért egyébként felelősek kellene lenniük és igazgatniuk vagy érdeküket képviselniük. Nábót tehát ártatlanul, látszólag értelmetlenül meghal az elveiért, és amiért küzdött az is elvész.
Hol itt az igazság? Miért hagyta Isten ezt az égbekiáltó gazságot megtörténni? Miért nem sújtott le a hamisan tanúzókra, koncepciós per szervezőire, Nábót közvetlen szomszédjaiként az ő kiszolgáltatóira. Mint ahogy az egy mai film igazságosztói ott és akkor még nagyobbat odacsapni a gonoszokra lecsapni a megfelelő, leghatásosabb pillanatban, látványosan. Hol késik az igazságosztás?
De ez nem Isten logikája, sem az ő igazsága és kegyelme. Nábótnak nem kellett a igazságosztó védelem, mert igaz volt. A halál nem a legrosszabb, ami vele történhetett (mert az örök élet szempontjából ő Istennél békét talált), a legrosszabb az lett volna, ha megalkuszik és kiesik az örökségéből.
De mi a helyzet a többi szereplővel? Az egyértelmű, hogy mindegyiküknek szüksége volt kegyelemre, megtérésre és megváltásra.
Akháb, király létére úgy viselkedik, mint egy gyerek, aki nem kapott meg valamit, ami megtetszett neki. A fal felé fordulva duzzog és visszautasítja az ételt, hagyja, hogy a nevében égbekiáltó igazságtalanság történjen és örül, amikor a birtok az ölébe hull, nem firtatja az eljárás hátterét. Azt írja az Ige, hogy „azt tette amit rossznak lát az Úr, még inkább mint valamennyi elődje,” Más szóval uralkodása volt Izrael addigi történetének mélypontja.
Ennek pedig fő oka, feleségének - egy pogány, bálványimádó király leányának – Jézabelnek a hatása volt. Ennek a királynőnek szellemi romboló hatása mindenre és mindenkire kiterjedt, vallási és társadalmi területen egyaránt. Vallási területen végbement harcok a Kármel helyen történt konfliktusban csúcsosodtak ki (1Kir 18). Társadalmi téren pedig a Nábót történetében mérhető a negatív befolyás. Olyan országból érkezett, ahol természetes volt a zsarnokság és az elnyomás. Rá is csodálkozott arra, hogy Isten országában ez nem magától értetődő: „Hát nem te uralkodsz most Izraelben?” (7. v.) kérdezi meglepődve azon, hogy Akháb nem veszi el egyszerűen erővel azt a birtokot amit megkíván. Itt ez eddig nem volt szokás. Ezért aztán tervet sző ahhoz, hogy a törvényesség látszata megmaradjon. Levelet hamisít a király nevében, amiben arra utasítja Nábót elöljáróit, hogy vádolják meg istenkáromlással és hazaárulással. Ezek mai is, akkor is a legsúlyosabb vádak voltak. Ehhez keressék olyan emberek segítségét tanúként, akik közismerten rávehetők bármilyen gazságra.
Ott voltak még Jezréel város nemesei, vénei, elöljárói, akik a hatalom nyomására készségesen végrehajtották, amit ez az igazságtalan ügy jogilag megkívánt. Minden szabályszerűen ment végbe: volt vád, tanúk, bizonyíték - mert hozzáértő szakértők végezték a munkájukat. Csak éppen az egész ügy hazugságra és mögöttes szándékra, haszonszerzésre épült.
Sem Jézabel, sem az elöljárók, sem a tanúk nem tértek meg soha ezután bűneikből. A város nem véletlenül lett ezek után istenítéletek színterévé.
Isten, látva a hatalmukkal visszaélők gonoszságát, Illés próféta által ítéletet hirdet. Valójában azonban tudatja mindenkivel, hogy mindenki szándékát és tetteit is pontosan ismeri. Előtte nem titok a titokban írt hamis levél, a tanúk hazugsága, a nemesek sodródása és a király jellembeli gyengesége. Azt is közli mindenkivel, hogy tetteiknek milyen rövid és hosszú távú következményei lesznek. Ez azonban nem egyszerű ítélethirdetés. Benne van ebben a kegyelem szándéka is. A fellebbezés lehetősége is adott. Akháb ugyanis mégiscsak ismeri népe Istenét, tudatosodik benne, hogy király létére szembe ment törvényeivel, még ha a csalást személy szerint nem ő követte el, de a felelőség végső soron mégis az övé. Mély és őszinte bűnbánatra jut. Teszi ezt annak ellenére, hogy Isten szószólóját, Illést ellenségének tekinti. Tudja jól, hogy amikor a próféta megjelenik, az neki semmi jót nem jelenthet: „Megint rám találtál ellenségem?” (20. v.) Mégis amikor meghallgatja Isten látásmódját, nem lázad, nem fuvalkodik fel, hanem magába száll és igazat ad Istennek.
Bűnbánatra jut és így kegyelmet talál.
Így kap értelmet Nábót halála. Áldozata nélkül a király nem jutna bűnbánatra és kegyelmi állapotba. Már pedig a király állapota döntő jelentőségű a választott nép szempontjából. A király a fő, ő határozza meg a nép jövőjét, útját és végső soron Isten ítéletét. Akhábnak hosszú, döntően tévúton járó uralkodás jutott. De a Nábót áldozata következtében történt megtérése mégis reményt adott a népnek visszatérni az igaz istentisztelethez és időt adott a királynak egy tisztességesebb, nem szégyenteljes végkifejlethez, mint amit bűnei determináltak volna.
A történetnek tehát az egyik legmarkánsabb tanulsága, hogy az igazak szenvedése sosem lehet értelmetlen – ezt kizárja Isten igazságossága is. Legfeljebb nem ismerünk minden körülményt, szándékot, nem látunk bele szívekbe, mint Isten. Nem tudjuk, melyik embernek mire van szüksége, hogy kegyelmet találjon.
Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.
Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;
Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (II. Kor 4:16-18)
(Grósz Árpád)
Itt teológiai, pedagógiai, vallástörténeti cikkeket találsz.