Az ördög nem akarja, hogy imádkozzunk

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

" Álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek." (Jakab 4,7)

Amikor Jemes nagyapa még fiatal volt, Essexben élt, ahol a házuktól nem messze egy erdő terült el. Ezt az erdőt Honeywood Parknak hívták. Egy terebélyes  tölgyfa állt benne, melyet James nagyapa nagyon szeretett. Egyik nap is ez alatt üldögélt, és elgondolkodott az életről, a teremtő Istenről. Tudta, hogy bűnbocsánatra van szüksége ahhoz, hogy Isten előtt rendbe legyenek a dolgai. Most, így kedvenc fája alatt ülve elhatározta, hogy elfordul eddigi bűnös  életétől, és őszinte bűnbánattal az Úr Jézus Krisztushoz jött, Őrá bízta életét. Ez a tölgy volt a tanúja annak, hogy James megtért, keresztyén lett. Sokszor eljött ezután is a tölgyfához, megpihent alatta, imádkozott, és dicsérte az Urat.

Volt-e már valaha szörnyű álmod? Úgy is kérdezhetném, hogy rémálmod? Nos, egyik éjjel ez történt Jamesszel. Az ördögről álmodott, az megfenyegette, hogy

darabokra tépi, ha fel meri keresni az erdőben a tölgyfáját, és alatta Istenhez mer imádkozni. Ám Jamesnek másnapi feladata miatt éppen az erdőn kellett áthaladnia. Amikor reggel felkelt, ezt fontolgatta: "Lehet,hogy ez csak egy buta álom volt,vagy a Sátán kísértése, de én akkor is oda fogok menni, és a tölgyfám alatt imádkozom." Így aztán reggel korán elindult, és amint ment, egy útelágazáshoz ért. Döntenie kellett: vagy egyenesen átmegy az erdőn, odamegy a tölgyfához és ott imádkozni fog;

vagy a másik úton megy tovább egy tanya mellett. Mivel félt egy kicsit,először azt gondolta, jobb lenne a tanya mellett folytatnia az útját. De nem, mégsem! Akkor engedne a Sátán fenyegetésének. Határozottan az erdő irányába fordult, és elindult a fája felé .Biztos volt abban, hogy jól döntött. Közben ezt gondolta:Ó,te gyáva ördög! Azzal fenyegetőzöl,hogy darabokra szaggatsz, most meg ide sem mered tolni a képedet?" James egy bizonyos időt imádkozással és dicséretekkel töltött, majd elhatározta,hogy tovább megy. Ahogy indult volna,lenézett a földre,hát ott csillogott előtte egy aranygyűrű. Felvette, és amint hazaért, megpróbálta kideríteni, hogy kié lehet. De senki sem jelentkezett, hogy az övé lenne. Így megtartotta,és később,amikor megházasodott, jegygyűrűt csináltatott belőle. Ettől kezdve James minden évben felkereste a tölgyfát megtérésének évfordulóján, hogy hálát adjon Istennek. Hálás szívvel köszönte meg az Úrnak,hogy megmentette, megsegítette, hogy ellenálljon a Sátán kísértésének,és még egy aranygyűrűvel is megajándékozta!

Az ördög nem akarja,hogy imádkozzunk,és mindent megpróbál, hogy visszatartson Isten dicsőítésétől!

De ne engedjünk neki,hanem buzgón imádkozzunk!

Olyan sok minden van amiért hálát adhatunk, dicsérhetjük Istent, és olyan sok dolog,amit kérhetünk tőle!

Jemes megtapasztalta a fent idézett igevers igazságát!! És te??

Please publish modules in offcanvas position.

Az oldal HTTP-sütit használ a jobb működés érdekében. Adatkezelésünkről ezen a linken részletesen tájékozódhat.