Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Ady Endre: Istenhez hanyatló árnyék

„Mint az árnyék, mikor elhanyatlik, el kell mennem, és ide s tova hányattatom, mint a sáska.” Zsoltárok könyve 109.

 

Akaratomból is kihullassz,
Én akart, vágyott Istenem,
Már magamat sem ismerem
S Hozzád beszélni rontás fullaszt.

Üldöztetésimben kellettél
S kerestelek bús-szilajon
S már-már jajomból kihagyom
Neved, mely szebb minden neveknél.

Szent Képzelés, örök hit-balzsam,
Ki létlenül is leglevőbb,
Meghalok szent Szined előtt
S akarom, hogy hited akarjam.

Megűzeték s nem nyugszom addig,
Míg hitedet meg nem nyerem,
Mert kockán van az életem,
Mint árnyék, mikor elhanyatlik.

S hányattatom, miként a sáska,
Mert csak Tenéked van erőd
S mert nem láttam régen előbb:
Nem szabad hinni senki másba.


Műelemzés

Grósz Árpád

2003.12.01 re.v 2017

Ady, Istenhez hanyatló árnyék című verse a 109. Zsoltár egy nagyon képi, előttünk szinte szuggesztíven megjelenő verssorát idézi fel, melyet a vers utolsó részein illeszt vissza a versbe. A vers háromnegyed részén csak rávezet, mintegy előre vetíti azokat a bibliai gondolatokat, amelyet, mintegy előszóként felidézett. Így lassan süti ki azt a feszültséget, amit az idézet feltétlenül kelt az olvasóban. Hiszen első olvasatra mindenképp magyarázatot követelnek a zsoltár szavai közti összefüggések. Azonban a verset továbbolvasva ezt a magyarázatot nem kapjuk meg rögtön, sőt erősen késlelteti a költő, úgy hogy szinte már le is mondunk róla. De hogy mégis az idézet adja a vers alaphangját bizonyítja, hogy a harmadik versszak közepétől ismét növekedésnek indul az erre irányuló várakozás a “Meghajlok szent színed előtt”... kezdettel, amely rokon az “Istenhez hanyatlással”.

Maradjunk még egy percet a Zsoltárnál. A vershez hasonlóan az emberi léttől űzött, hányattatott, Istenhez kiáltó ember imája ez. Olyan emberé, aki ellen “...ok nélkül harcolnak, Szeretetemre vádaskodással felelnek,...Rosszal fizetnek nekem a jóért...”. A kiáltó ember nem érti szenvedése okát, ezért Isten igazságos büntetését kiáltja az őt nyomorgatókra. De aztán elcsendesedik és kiáltása Isten kegyelméért kiált. Dereng neki saját helyzete:”...mert én nyomorult és szegény vagyok, mint árnyék mikor elhanyatlik, el kell mennem...” Már nem az őt ért emberi gonoszság van előtte, hanem Isten kegyelme: “...Ha ők áthoznak is, te megáldasz...” Végül már szinte örömkiáltás a szenvedésben: “Hangos szóval magasztalom az Urat és dicsérem...”. Az egész Zsoltár úgy tűnik mintha Jób könyvének miniatűr változata lenne, ahol szintén az értelmetlennek tűnő szenvedés az alapkérdés. Azonban mégis értelmessé lesz, de nem akkor, ha az emberi bölcselkedés tévelygéseibe keveredve próbálunk kiutat keresni, hanem csakis ha az isteniben oldódunk fel (mint ahogy a bizonytalan léttel rendelkező árnyék is feloldódik, ha a világosság forrásához hanyatlik), az Ő cselekedetiben látjuk meg a kiutat reménytelen helyzetünkből. A zsoltárban: “Hadd tudják meg, hogy ez a te kezed műve, hogy te tetted ezt Uram!

A fenti lelki átváltozásokon megy végig a költő is élete sodrásában. Minden versszakban jelen van a kezdetektől jelen lévő istenkeresés. Amely az “...akart, vágyott Istenem...”-től a “hozzád beszélni rontás fullaszt”-ig, majd a “kerestelek bús-szilajontól” - mint ahogy az erős bika kaparja dühödten a talajt egy kis táplálékért – “már-már jajomból is kihagyom, Neved” csüggedéséig. S tovább a többi szakaszokon is végigvonul a fenti ide-oda csapódó kétséges ingadozás. Ennek a versen való szétterítése azt sugallja, hogy ez a lelkiállapot-változás a költő egész életét végigkísérte. De akár az Isten akarása, akár a csüggedés volt a jellemző, csak egy dolog nem jellemezte: a bármely állapotban való megnyugvás egészen a legvégső pontig. (…)

S most nézzük a verset közelebbről. A versindítással rögtön a jelen csüggedő állapotára utal, hogy az Isten, bármily vágyott és kívánt, még az emberi akarás szintjét sem éri el. Bár az akarás valaha megvolt, mára odáig jutott, hogy nemcsak az Istent nem ismeri, de saját magát sem. A szavak is nehezen jönnek, ha az Istenhez beszél. Ez olyan megmagyarázhatatlan, hogy csak átokra, rontásra gondolhat. Mégis, ha nehezen is, de az Istenhez beszél, szinte imaként, ami ad egy halvány reményt.

Leírja, hogy őt is üldözték, ilyenkor természetes az Istenhez fordulás, majd keresés is jött, de ma már a bajban-jajban szinte elfeledkezik az igazi támaszról. De még sem, hiszen ott van, hogy “már-már” és utána a felismerés, “hogy szebb minden névnél”. Ilyet csak az mondhat, aki valóban felismerte ezt a szépséget.

A következő szakasz is meghajlás az Isten előtt, akit bár nem lát a két szemével - Képzelés -, nem érinthet, mert nem anyagi, hanem láthatatlan valóság, de egész életén át erőteljesen tapasztalt valóság – leglevőbb -, aki gyógyító – balzsam – Úr, aki előtt meg kell hajolni és nem lehet másként gondolkodni róla, csak úgy, hogy csodálni kell – “akarom, hogy hited akarjam”. Azt hogy, hogyan jutott erre a felismerésre, már a következő szakasz első szavával kezdi magyarázni: “Megűzeték...” Az üldöztetést – ami lehetett külső, de belső, lelki is, tehát már átélte és most kell a hit mindenképpen, mert érzi, hogy “kockán van az élete”. Az elhanyatló árnyék eltűnő jelenség, mint az emberélet. A félelem a megsemmisüléstől jogos, de nem mindegy, hogy a hitet megnyerte-e előbb vagy sem. A vers ezekben az erőteljes gondolatokban csúcsosodik ki és drámaisága itt a legerősebb.

A következő szakasz már inkább elgondolkodó a teljes élet fölött szemlélődő, szolidabb hangvételű végkövetkeztetések egymásutánja. Az embert csak sodorja ez élet vihara, mint a szél a sáskát, amit tulajdonképpen nem nagyon szánunk, mert egy jelentéktelen, de sok kárt okozó, nagy tömegben pedig valóságos csapást jelentő élőlény. Érezhető a párhuzam a bibliai tíz csapás közül a sáskajárással, amit szintén az Isten által támasztott szél söpört el. Ennyi lenne az ember vagy akár az emberiség megérdemelt sorsa is. De az Isten mégsem e szerint a logika szerint cselekszik, sőt a gyenge kis sáska-embernek erőt csak az Isten adhat. Végül – kicsit talán megkésve- bánja, hogy nem jött rá sokkal hamarabb (erőteljes kifejezéssel él: “régen előbb”) arra, ami a legfontosabb, de most már komolyan veszi, levonja az egyetlen megoldást jelentő következtetést:Nem szabad hinni senki másba.

Ez a vers egy kissé megkésett, de a Zsoltárhoz hasonlóan erőteljes és sok értékes következtetésre jutó, végül megnyugvó Istenhez kiáltás. Ima, mely egy zaklatott, külső és belső üldöztetéssel és tépelődéssel terhes, magát jelentéktelen kártevőnek érző emberből szakad ki, aki érzi élete árnyékként való elhalványulását.

De mindez nem reménytelen, mert az erőtlenség Istenhittel erővé, az árnyéklét Istenhez omolva - világossággá változik.


 

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Műelemzés

13 Mikor pedig azok visszatérnek vala, ímé megjelenék az Úrnak angyala Józsefnek álomban, és monda: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és fuss Égyiptomba, és maradj ott, amíg én mondom néked; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket. 14 Ő pedig fölkelvén, vevé a gyermeket és annak anyját éjjel, és Égyiptomba távozék.

A Rembrandt a kép témájául a Máté 2.13-14 szakaszban röviden leírt történetet választotta.

Please publish modules in offcanvas position.

Az oldal HTTP-sütit használ a jobb működés érdekében. Adatkezelésünkről ezen a linken részletesen tájékozódhat.